Hamis vádak, hazug ígéretek

Ahogy már megszokhattuk, a Pride hónaphoz szinte menetrendszerűen hozzátartozik egy újabb Mi Hazánk-akció. Idén sem okoztak csalódást. De az idei megszólalásaik közül volt egy, ami  nálam különösen kiverte a biztosítékot:

"Empirikusan is igazolható, hogy a homoszexualitás nem boldogít, de gyógyítható, pszichoterápiával fokozatosan kialakítható a heteroszexuális beállítódás" – mondta Novák Előd egy parlamenti felszólalásában.

Ez a mondat számomra nem egyszerűen egy politikai vélemény, hanem egy rendkívül veszélyes ígéret.

Mert mit jelent ez annak a fiatalnak, aki vallásos vagy erősen konzervatív közegben nő fel, retteg attól, hogy a családja vagy a gyülekezete elutasítja, és kétségbeesetten szeretne "meggyógyulni"? Azt üzeni neki, hogy van kiút, csak még nem próbálkozott eleget. Még nem volt elég hite. Még nem talált rá a megfelelő terapeutára.

Csakhogy a tudomány jelenlegi állása szerint nincs olyan pszichoterápia, amely bizonyítottan képes megváltoztatni valakinek a szexuális orientációját. Amit viszont nagyon is ismerünk, azok a következmények: önvád, szégyen, depresszió, szorongás, öngyilkos gondolatok/kísérletek.

A szégyen műhelye című hamarosan megjelenő regényemhez végzett kutatás során rengeteg ilyen történettel találkoztam. Emberekkel, akik éveket, sőt évtizedeket töltöttek azzal, hogy megpróbáljanak heteroszexuálissá válni. Nem azért, mert betegek voltak, hanem mert elhitették velük, hogy azok.

És amikor nem sikerült? Nem a módszert hibáztatták, hanem saját magukat. Azt hitték, velük van baj. Nem imádkoztak eleget. Nem hittek eléggé. Nem akarták eléggé. Ez a lelki spirál az, ami igazán pusztító.

Novák Előd ráadásul nem először használ olyan nyelvezetet, amely megbélyegzi a melegeket. Többször nevezte a homoszexualitást devianciának, ami egy országgyűlési képviselő szájából különösen súlyos kijelentés. Egy politikus szavai ugyanis nem maradnak a parlament falai között: alakítják a közbeszédet, és visszaigazolják azok előítéleteit, akik eleve úgy gondolják, hogy az LMBTQ emberek kevesebbet érnek.

Ehhez társulnak azok a látványos politikai akciók is, mint a nemrég Dunába hajított szivárványzászlók, illetve azok nemzeti zászlókra való cserélése az Erzsébet hídon. Az ilyen performanszok túlmutatnak a politikai véleménynyilvánításon: azt az üzenetet közvetítik, hogy egy kisebbségi közösség szimbólumai megvetendők és megsemmisítendők.

De még ennél is továbbmegy: a homoszexualitásról szóló vitákat újra és újra a pedofília témájával mossa össze, holott a kettő között sem pszichológiai, sem tudományos, sem pedig kriminológiai értelemben vett kapcsolat nincs. Az ilyen jellegű összemosás kizárólag arra alkalmas, hogy félelmet és gyanakvást keltsen egy egész közösséggel szemben.

Lehet valaki konzervatív. Lehet vallási meggyőződése. Lehet más véleménye a házasságról vagy a családról. De gyógyulást ígérni ott, ahol erre nincs bizonyított módszer, szerintem átlép egy erkölcsi határt.

Mert a legnagyobb bűn nem az, hogy valaki mást gondol a homoszexualitásról, hanem az, hogy folyamatosan démonizál egy közösséget, és közben reményt ad egy olyan változásra, amely sosem fog bekövetkezni – és amikor ez elmarad, a szenvedést, a szégyent végül mindig az viseli, akinek azt ígérték, hogy egyszer majd "meggyógyul".

A valódi szégyen azonban nem a nemi identitásból, illetve orientációból ered. A szégyent azok termelik, akik azt ígérik: ha eléggé akarsz, egyszer majd "normális" leszel. Pedig ideje lenne már elfogadni, hogy a szexualitás irányultság egy természetesen kialakult állapot, amin nem lehet változtatni. A homofóbia viszont tanult viselkedés – és éppen ezért el is lehet hagyni.

Végezetül szeretném felhívni a figyelmet, hogy senkinek sincs joga arra, hogy egy másik embert (legyen akár fiatalkorú vagy felnőtt) akarata ellenére pszichológiai vagy pszichoterápiás "kezelésnek" vessen alá, főként, ha ezt manipulációval, érzelmi zsarolással, megfélemlítéssel, vallási vagy családi nyomásgyakorlással, illetve más kényszerítő eszközökkel próbálják elérni.

Ha bármi ilyesmi történne veled, tudd, hogy nem vagy egyedül. Kérj jogi segítséget, dokumentáld a történteket, és fordulj olyan szervezethez, amely tapasztalattal rendelkezik az emberi jogi és diszkriminációs ügyekben.