Az elfogadástól az üldözésig – És vissza?

Készen álltok egy kis történelemre?

Az LMBTQ emberek története sokkal régebbre nyúlik vissza, mint azt sokan gondolják. Nézzük meg együtt, hogyan változott az azonos nemű kapcsolatok megítélése az ókortól egészen napjainkig – tévhitekkel, érdekességekkel és meglepő történelmi fordulatokkal. 

Modern jelenség?

Gyakran hallani azt az állítást, hogy az LMBTQ közösség csak az elmúlt néhány évtizedben jelent meg, de ez nem így van. Azonban a mai fogalmaink – például a meleg, biszexuális vagy transznemű – valóban újak.

Az ókor emberei nem ezekben a kategóriákban gondolkodtak. Ők inkább a társadalmi szerepeket, az életkort, a családi kötelezettségeket és a társadalmi rangot tartották fontosnak.

Ezért amikor a történelemben az LMBTQ emberekről beszélünk, valójában azt vizsgáljuk, hogyan viszonyultak az egyes korok az azonos nemű kapcsolatokhoz vagy a nemi normáktól eltérő emberekhez.

Az ókori Görögország

Az ókori görögöket sokan a "teljes elfogadás" példájaként emlegetik, de a valóság ennél összetettebb.

Számos görög városállamban ismert és társadalmilag elfogadott volt, hogy egy idősebb férfi mentor és egy fiatalabb férfi között szoros érzelmi kapcsolat alakuljon ki. Ezeket a kapcsolatokat gyakran összekapcsolták a neveléssel, a katonai kiképzéssel és a filozófiai tanítással.

Ez azonban nem jelentette azt, hogy minden férfi szabadon élhetett más férfiakkal. A felnőtt férfiaktól elvárták, hogy megnősüljenek és családot alapítsanak, de ettől függetlenül nem üldözték vagy büntették, ha valaki azonos neművel folytatott viszonyt.

A nők közötti kapcsolatokról jóval kevesebb forrás maradt fenn, mivel a nők társadalmi szerepe sokkal kevésbé jelent meg az írott történelemben.

Nagy Sándor és Héphaisztión

Az egyik legismertebb történelmi példa Nagy Sándor és legközelebbi társa, Héphaisztión.

Gyermekkoruk óta együtt nevelkedtek, együtt tanultak, majd együtt vezették végig a makedón hódításokat Ázsián keresztül. Az ókori szerzők szerint kapcsolatuk rendkívül szoros volt, bár nem írták le egyértelműen romantikus kapcsolatként.

Amikor Héphaisztión váratlanul meghalt, Nagy Sándor mély gyászba borult. Haját levágatta, birodalomszerte gyásznapot rendelt el, és olyan pompás temetést rendezett számára, amelyet addig csak uralkodók kaptak.

A történészek máig vitatják kapcsolatuk természetét, de sokan úgy vélik, hogy a görög világot tekintve egyáltalán nem volt elképzelhetetlen a romantikus kötődés.

Az ókori Róma

A rómaiak egészen másképp gondolkodtak. A Római Birodalomban nem elsősorban a partner neme számított, hanem az, hogy ki milyen társadalmi pozíciót töltött be.

Egy szabad római polgár számára a tekintély és a férfiasság megőrzése volt a legfontosabb.

Az, hogy valaki rabszolgával, prostituálttal vagy alacsonyabb társadalmi rangú személlyel létesített kapcsolatot, sokkal kevésbé számított botrányosnak, mint ha elveszítette volna a társadalmi presztízsét.

Ez elsőre furcsának tűnhet számunkra, de jól mutatja, hogy a különböző korok egészen más szabályok szerint ítélték meg az emberi kapcsolatokat.

Hadrianus és Antinous

Kevés ókori szerelmi történet ismert annyira, mint Hadrianus és Antinous története.

Antinous a császár egyik legközelebbi társa volt. Kr. u. 130-ban, máig tisztázatlan körülmények között életét vesztette a Nílusban.

Hadrianus gyásza példátlan volt. Antinoust istenné nyilváníttatta, várost alapított a tiszteletére, érméket veretett róla, és a birodalom minden részén szobrokat állíttatott neki.

Antinous arca ma is az egyik legtöbbször fennmaradt ókori portré, ami jól mutatja, milyen különleges helyet foglalt el a császár életében.

A fordulópont

A 4. századtól kezdett minden megváltozni. Miután a kereszténység engedélyezett vallássá, majd államvallássá vált a Római Birodalomban, fokozatosan új erkölcsi normák kezdtek érvényesülni. A szexualitást egyre inkább a házassághoz és a gyermekvállaláshoz kötötték.

A korábbi római és görög szokások háttérbe szorultak, és az azonos nemű kapcsolatokat egyre gyakrabban tekintették bűnnek vagy erkölcsi vétségnek. Ez a változás nem egyik napról a másikra történt, de alapjaiban formálta át Európa következő ezer évének gondolkodását.

Amikor a vallási tanításból törvény lett

A Kr. u. 4. századtól kezdve a Római Birodalomban egyre nagyobb szerepet kapott a kereszténység.

Amikor a vallás fokozatosan az államhatalom részévé vált, a korábbi római erkölcsi normákat is új szemlélet váltotta fel.

A keresztény tanítás szerint a szexualitás elsődleges helye a férfi és nő közötti házasság volt, amelynek célja a gyermekvállalás. Az ettől eltérő kapcsolatokat – legyen szó házasságon kívüli vagy azonos nemű kapcsolatokról – egyre inkább bűnként értelmezték.

Ez nem egyik napról a másikra történt, de néhány évszázad alatt Európa jogrendje és társadalmi gondolkodása gyökeresen átalakult.

A középkor törvényei

Ahogy a keresztény királyságok megerősödtek, sok helyen az egyházi tanítások bekerültek a világi törvényekbe is.

Az azonos nemű kapcsolatokat több országban büntetni kezdték. A büntetés mértéke koronként és területenként jelentősen eltért: előfordult nyilvános vezeklés, pénzbírság, száműzetés, börtön, de egyes korszakokban halálbüntetés is.

Fontos azonban tudni, hogy a középkor nem volt egységes. Más szabályok érvényesültek Angliában, Itáliában, Franciaországban vagy a Német-római Birodalomban, és a törvényeket sem mindig alkalmazták egyformán szigorúan.

A történelem tehát itt sem igazán fekete és fehér.

A reneszánsz

A reneszánszt gyakran a szabadság korszakának tekintjük, de ez csak részben igaz.

Például Leonardo da Vinci fiatalkorában szodómia vádjával bíróság elé került. Az ügyet bizonyíték hiányában megszüntették, de jól mutatja, hogy már egy puszta vád is komoly következményekkel járhatott.

Michelangelo több férfihoz írt szerelmes hangvételű verset. Ezeket később egyes kiadók úgy módosították, hogy a megszólított férfiak helyére női neveket írtak, mert a kor ízlésének ez jobban megfelelt.

A leghevesebb érzelmeket a fiatal, rendkívül jóképű és művelt római arisztokrata, Tommaso dei Cavalieri váltotta ki belőle. Michelangelo mintegy 50 szerelmes szonettet címzett közvetlenül hozzá.

Tudod, hogy tudom, uram, hogy tudod,
mily gyönyör nekem hozzád közelednem,
s tudod, hogy tudom, hogy tudod: a lelkem
a régi, tőlem hát ne vonakodj.

Ha a remény, mit jóságod adott,
s a nagy kívánkozás se csal szívemben,
kettőnk között a fal dőljön le menten,
mert duplán fájnak a titkolt bajok.

Hogy benned, uram, csak azt szeretem,
mit te magadban: – ne is haragudj, ha
szellem szellemért gyúl szerelmi lángra.

Szép arcodon mi oly kedves nekem,
emberi ész fölfogni úgyse tudja;
meg kell előbb halnia, hogy belássa.

(Rónay György fordítása)

Szigorú titoktartás

A törvényi tiltás nem jelentette azt, hogy az azonos nemű kapcsolatok megszűntek. Levelekből, költeményekből, bírósági iratokból és kolostori feljegyzésekből tudjuk, hogy ilyen kapcsolatok továbbra is léteztek. Csak sokkal nagyobb titokban kellett tartani őket.

Jól példázzák ezt az olyan egyházi alkotók, mint a középkori Rennes-i Marbode, aki püspöki rangja ellenére homoerotikus versekben örökítette meg a fiatal férfiak iránti vonzalmát.

A későbbi évszázadokban és a modern korban a tiltások már súlyos bírósági perekhez is vezettek: Oscar Wilde-ot (Dorian Gray arcképe) Angliában kényszermunkára ítélték, a francia szimbolista költő, Paul Verlaine pedig börtönbe került, miután féltékenységből rálőtt szerelmére, Arthur Rimbaud-ra.

Voltak, akik rejtőzködve alkottak, mint a német Nobel-díjas Thomas Mann (A varázshegy, Halál Velencében), akinek azonos neműek iránti vonzalmára csak posztumusz megjelent naplóiból derült fény. De köztük szokás említeni Daphne du Mauriert is (Rebecca – A Manderley-ház asszonya), akinek több nőkhöz fűződő érzelmi kapcsolatáról is olvashatunk, köztük kiadója feleségéhez és egy színésznőhöz való feltételezett vonzalmáról. Emellett gyakran beszélt egy bizonyos "férfi energiáról", amelyet alkotói személyiségének egy világ elől rejtett részének tekintett.

Persze voltak olyanok is, akik nyíltabban vállalták biszexuális kapcsolataikat, mint például a brit Virginia Woolf (Mrs. Dalloway, A világítótorony, Orlando), vagy a magyar Faludy György (Villon-balladák, Pokolbéli víg napjaim).

Hazai vonalon is többen a rejtőzködés és a nyíltság határán mozogtak. Kölcsey Ferenc egyes levelei és versei alapján több kutató feltételezi, hogy vonzódhatott a saját neméhez. Vay Sándor gróf pedig – aki női testben született, de férfiként élte le az életét – korának egyik legismertebb ilyen alakja volt.

A történészek szerint éppen a tiltások és a társadalmi megbélyegzés miatt maradt fenn viszonylag kevés személyes beszámoló. Az emberek többsége nem akarta, vagy nem merte nyíltan megörökíteni életének ezt a részét, ezért a múlt kutatása sokszor csak apró mozaikdarabokból áll össze.

A vallási bűnből "betegség" lett

Mindeközben a 18-19. században Európában egyre nagyobb szerepet kapott a tudomány. Sokan azt gondolnák, hogy ezzel megszűnt a megbélyegzés, de valójában csak új formát öltött.

Az orvostudomány és a pszichiátria ekkor kezdte a homoszexualitást külön kategóriaként leírni, és hosszú időn át mentális rendellenességnek tekintette. Ez jelentős változás volt, hiszen a vallási ítélet helyét fokozatosan az orvosi diagnózis vette át.

A 19. század végén jelent meg maga a "homoszexualitás" kifejezés is, amelyet addig nem használtak.

A világ lassan változni kezdett

A 18. század végétől néhány országban már megjelentek enyhébb törvények. A legismertebb példa a napóleoni törvénykönyv, amely több elfoglalt területen már nem büntette külön a beleegyezésen alapuló azonos nemű kapcsolatokat.

Ez azonban még korántsem jelentett társadalmi elfogadást. Az emberek továbbra is elveszíthették munkájukat, családjukat vagy társadalmi megbecsülésüket, ha kiderült róluk, hogy azonos nemű partnerük van.

A 20. század eleje

A 20. század elején a világ nagy részén a homoszexualitás még mindig bűncselekménynek számított. Sokan kettős életet éltek. Nyilvánosan megfeleltek a társadalmi elvárásoknak, miközben magánéletüket teljes titokban tartották.

Nemcsak a börtöntől kellett félniük. Egy lelepleződés tönkretehette a karriert, a családi kapcsolatokat és a társadalmi megbecsülést is. Az üldöztetés ezért gyakran láthatatlan maradt.

Alan Turing története

Alan Turing a második világháború alatt kulcsszerepet játszott a német Enigma-kód feltörésében, amellyel történészek szerint akár milliók életének megmentéséhez is hozzájárult.

1952-ben azonban homoszexualitása miatt büntetőeljárás indult ellene. Választhatott a börtön és a hormonkezelés között. Az utóbbit választotta, amelyet ma kémiai kasztrációként ismerünk. A kezelés súlyos mellékhatásokkal járt: testi elváltozásokat – például mellnövekedést –, valamint mentális zavart okozott nála. Néhány év múlva öngyilkos lett.

Évtizedekkel később a brit állam rehabilitálta, és hivatalosan is bocsánatot kért a vele szemben alkalmazott bánásmódért.

Stonewall

1969. június 28-án New Yorkban a Stonewall-lázadás során került sor az első nagyobb bántalmazás elleni fellépésre. Az esemény néhány nap alatt országos, majd nemzetközi figyelmet kapott.

A rendőrségi zaklatás akkoriban mindennapos volt az LMBTQ közösség számára, ám a Stonewall Inn vendégei ezúttal nem oszlottak szét, hanem közösen felléptek a hatóságokkal szemben.

Az ezt követő többnapos tüntetések sokak számára azt üzenték, hogy a félelem helyett lehet nyíltan kiállni az egyenlő bánásmódért.

Sokan ezt tekintik a modern LMBTQ-jogi mozgalom szimbolikus kezdetének. A Pride felvonulások is ennek emlékére indultak el, majd fokozatosan világszerte elterjedtek.

Az első emlékmeneteket egy évvel később, 1970 júniusában rendezték meg.

A tudomány fejlődése

A 20. század közepén sok országban még mindig különféle kényszerkezelésekkel próbálták "megváltoztatni" a homoszexuális emberek szexuális irányultságát. A század második felére azonban egyre több kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a homoszexualitás önmagában nem mentális betegség.

1973-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság eltávolította a mentális betegségek jegyzékéből.

1990. május 17-én ugyanezt tette az Egészségügyi Világszervezet is. Ezt a napot ma is a homofóbia elleni világnapként tartják számon.

Persze mindez nem változtatta meg azonnal a társadalmat, de fontos mérföldkő volt a tudományos szemlélet alakulásában.

A világ ma sem egységes

Ma több mint harminc országban törvényes az azonos neműek házassága, míg sok más országban – köztük Magyarországon is – bejegyzett élettársi kapcsolat létezik, amely közel sem tekinthető egyenlőnek a házasság intézménye által adott jogokkal.

Ugyanakkor a világ számos részén ma is büntetik az azonos nemű kapcsolatokat, és néhány, főként ázsiai és afrikai országban a legsúlyosabb büntetések is alkalmazhatók.

Ez jól mutatja, hogy a történelem nem mindenhol ugyanabba az irányba halad. A különböző országok kulturális, vallási és politikai háttere ma is jelentősen befolyásolja a jogi szabályozást.

Mit tanít nekünk a történelem?

Ha végignézzük az elmúlt több mint kétezer évet, egy dolog biztosan látszik: az azonos nemű kapcsolatok és a nemi sokszínűség nem a modern kor találmányai.

Minden korszakban jelen voltak, csak más neveket használtak, más szabályok között éltek, és más társadalmi megítélés alá estek. Elfogadás és üldözés, szabadság és korlátozás évszázadokon át váltották egymást.

Éppen ezért a múlt megismerése nemcsak arról szól, hogy megtudjuk, mi történt, hanem arról is, hogy jobban megértsük a jelent.

A történelem lapjain szereplő nevek mögött mindig emberek álltak. Emberek, akik ugyanúgy vágytak a szeretetre, az elfogadásra és a biztonságra, mint mi. Talán ez a történelem legfontosabb tanulsága.