A könyv, ami majdnem kifogott rajtam

Most, hogy A szégyen műhelye című legújabb – és egyben utolsó nyomtatásban megjelenő – könyvem végre a célegyenesbe ért, úgy gondoltam, ideje elmesélnem, mi minden történik a háttérben, amíg egy kéziratból valódi, kézzelfogható könyv lesz.

Mert kívülről nézve a dolog egészen egyszerűnek tűnik: megírod a történetet, elkészül a borító, elküldöd a nyomdába, aztán néhány héttel később büszkén posztolhatsz egy fotót az elkészült könyvről.

Nos, a valóság ennél valamivel kalandosabb.

Jómagam is rengetegszer bíráltam már könyveket a borítójuk, a papírminőségük, a tördelésük, az elütések vagy éppen a szerkesztésük miatt. Kívülről ugyanis meglepően könnyű észrevenni, ha valami nincs rendben.

De mi történik akkor, amikor én ülök abban a bizonyos székben, ahol minden eldől?

Elég jó a szöveg? Megfelelő a betűtípus, a sorköz, a margó? Milyen papírra nyomjuk? Milyen kötésmódot válasszak? Melyik nyomda dolgozzon vele? Ki legyen a szerkesztő, milyen legyen a borító? És persze ott van a kérdés, amely előbb-utóbb minden döntésnél felbukkan: mennyibe fog ez kerülni?

A saját kiadás egyszerre fantasztikusan izgalmas és meglehetősen ijesztő vállalkozás. Az ember szabadon dönthet mindenről, cserébe viszont az összes felelősség is az övé.

És ha azt hiszed, hogy egy idő után minden a tervek szerint halad, van egy rossz hírem: nem fog.

Kezdjük a borítóval

A borító tervezését már januárban elkezdtük, amikor a kézirat még nem volt teljesen végleges. A könyv hangulatáról és vizuális világáról azonban már határozott elképzeléseim voltak, így legalább azt tudtam, milyen irányba szeretnék elindulni.

Az sem volt kérdés, kire bízom a megvalósítást: Maksi Mónikára.

Korábban már láttam több munkáját, és annyira megtetszett a stílusa, hogy nem is keresgéltem sokáig. Megkerestem, ő pedig szerencsére örömmel vállalta a feladatot.

Az első tervek viszonylag hamar elkészültek, és szépen haladtunk is, még úgy is, hogy közben a diplomamunkája ugyancsak lekötötte az idejét, így nem mindig tudott teljes kapacitással rendelkezésre állni.

De végül minden összeállt, és ezúton is szeretném megköszönni neki azt a csodálatos munkát, amelyet hónapokon keresztül végzett!

Ráadásul a könyv vizuális világa nem állt meg a borítónál. A háttérben párhuzamosan készültek a közösségi médiás tartalmak, a különféle merchtermékek – például az illatgyertya címkéje és a könyvjelző –, valamint a belívhez szükséges grafikai elemek is.

Közben persze újabb és újabb ötleteink támadtak, amelyekkel szerettük volna még különlegesebbé tenni az olvasói élményt.

Mert hát ha az ember már belevág egy ilyen projektbe, előbb-utóbb hajlamos minden apró részletet továbbgondolni.

A szerkesztés

Már maga a kézirat megszületése sem volt sétagalopp: legalább három változatot élt meg, mire végül úgy éreztem, hogy készen áll arra, hogy szerkesztő kezébe kerüljön. Addigra már rengeteg időt töltöttem a történet csiszolásával, az átdolgozásokkal és a kisebb-nagyobb változtatásokkal, így azt hittem, a nehezén túl vagyok.

Kezdetben meglehetősen gördülékenyen haladtunk a szerkesztéssel, ám ahogy közeledett a tervezett megjelenés, egyre inkább éreztük az idő szorítását.

Szerencsére egy rendkívül profi szerkesztővel dolgozhattam együtt, aki sokszor éjszakákon át foglalkozott a könyvvel, hogy időben elkészüljünk. Én pedig szinte minden reggel újabb és újabb észrevételeket találtam az e-mailjeim között. Ezeket át kellett néznem, jóvá kellett hagynom, vagy éppen el kellett döntenem, hogyan módosítsuk a szöveget. Néha egy-egy apró változtatás is újabb kérdéseket vetett fel.

És hogy végül hány javítás született a szerkesztés során?

3751.

Igen, háromezer-hétszázötvenegy.

Ez a szám jól mutatja, mennyi apró döntés és finomítás vezet el egy kézirattól a véglegesnek szánt szövegig. Olyan dolgok is előkerülnek ilyenkor, amelyek felett korábban gondolkodás nélkül átsiklottam volna.

A saját szövegünket ugyanis egészen más szemmel olvassuk, mint valaki másét. Pontosan tudjuk, mit akartunk mondani, ezért könnyen előfordulhat, hogy azt is belelátjuk a mondatba, ami valójában nincs is ott.

A tördelés

A tördelést ezúttal magam vállaltam. Nem azért, mert szerettem volna megspórolni a költségét, hanem mert amióta megtanultam, kifejezetten szeretem csinálni.

Aki viszont még nem foglalkozott ilyesmivel, annak talán meglepő lehet, mennyivel összetettebb feladat ez annál, mint hogy beillesztjük és szépen megformázzuk a szöveget. 

Figyelni kell többek között az elválasztásokra, a ligatúrákra, az árva- és fattyúsorokra, a fattyúbetűkre, a túl nagy térközökre, az árva elválasztásokra és a hivatkozások jelölésére. És még sorolhatnám.

Ezek külön-külön talán jelentéktelen apróságoknak tűnhetnek, együtt viszont meghatározzák, mennyire lesz kellemes olvasni a kész könyvet.

A jó tördelés egyik legnagyobb elismerése talán éppen az, ha az olvasó észre sem veszi. Egyszerűen csak kényelmesen halad a szöveggel.

Remélem, ezen a téren sem okozok majd csalódást.

A korrektúra

A tördelés után következett a korrektúra, amely ebben a feszített tempóban is újabb egy hetet vett igénybe.

Ezt a munkát van, hogy külön korrektor végzi, máskor ugyanaz a szerkesztő. Én az utóbbi megoldás mellett döntöttem.

Ilyenkor már nem elsősorban a szöveg egészének csiszolása a feladat, hanem a készre tördelt anyag aprólékos átnézése. Előkerülhetnek elütések, helytelen elválasztások, sor elején maradt gondolatjelek, vagy éppen sor végére került egybetűs szavak – például az "a" vagy az "ő".

És persze ott vannak azok a módosítások is, amelyeket a szerző még az utolsó pillanatban csempészett bele a szövegbe, abban a reményben, hogy attól még jobb lesz, és a szerkesztő úgysem veszi majd észre. 😊

(De igen, észreveszi... és szóvá is teszi.)

Ekkorra azonban már augusztus közepén jártunk.

Próbanyomtatás még sehol.

Ezen a ponton kezdett világossá válni, hogy az eredetileg kitűzött megjelenési dátumot nem fogjuk tudni tartani. Bármennyire is szerettem volna, nem lehetett minden hátralévő munkát néhány hétbe besűríteni.

Így végül kénytelen voltam halasztani.

Azt hittem, ezzel legalább a legnagyobb nehézségen túl vagyunk.

Hát… nem egészen úgy alakult.

A próbanyomtatás újabb meglepetése

Miközben a szöveg utolsó simításai zajlottak, folyamatosan egyeztettünk a nyomdával is. Ott már várták az anyagot, hogy elkészíthessék a makettpéldányt.

Ez lényegében egy próbanyomtatás, amely lehetőséget ad arra, hogy még a teljes gyártás előtt ellenőrizzük, minden a helyére került-e, és a színek is úgy mutatnak-e, ahogyan elképzeltük. Utóbbi különösen fontos, hiszen a monitoron látott színek nem feltétlenül ugyanúgy jelennek meg a nyomtatott papíron.

A színek és az elrendezések rendben is voltak, a választott papír viszont egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A könyv merev, szinte tankönyvszerű lett, és alig lehetett rendesen kinyitni.

Én pedig egészen biztosan nem akartam olyan könyvet kiadni, amellyel az olvasónak küzdenie kell olvasás közben.

Újabb egyeztetés következett, és végül javasoltak egy másik papírt. Ez könnyebb, ugyanakkor vastagabb volt, így jobban megfelelt annak, amit szerettem volna.

Csakhogy a papírváltásnak volt egy további következménye: a könyv gerince is vastagabb lett. Ez pedig azt jelentette, hogy a borítót is újra hozzá kellett igazítani a megváltozott méretekhez.

Újabb kör a grafikussal, újabb módosítások.

És amikor úgy tűnt, minden sínen van…

Időközben a korrektúra is elkészült, további 361 javítással.

Lassan minden összeállt. A végleges anyag készen állt a gyártásra. Úgy tűnt, innen már tényleg sínen vagyunk.

Aztán megérkezett a nyomda újabb jelzése: az UV-lakk érinteni fogja a hajtásokat, emiatt pedig nagy valószínűséggel lepereghet.

Az UV-lakk egy olyan felületkezelés, amely bizonyos részeknek különleges fényt és tapintást ad. Csakhogy az ötlete csak a tervezés későbbi szakaszában került be a koncepcióba, így a lehetséges problémával korábban nem számoltunk.

És hogy mindez mikor derült ki?

Természetesen akkor, amikor már csak néhány nappal voltunk az újonnan kitűzött megjelenési dátum előtt.

Ekkor már tudtam, hogy a gyártás önmagában legalább két hetet vesz igénybe, a grafikusnak pedig időre van szüksége ahhoz, hogy megfelelő megoldást találjon. Ráadásul a változtatás az eredeti vizuális elképzelést is érintette.

Szerencsére a kezdeti ijedtség nagyobb volt, mint a tényleges probléma. A grafikusom ismét elképesztően profin és gyorsan reagált, így ezt az akadályt is sikerült leküzdenünk.

Persze az egész nem lenne elég izgalmas, ha a legvégére nem maradt volna még egy utolsó meglepetés: az újonnan választott papír sajnos hiánycikk volt, így arra is vánunk kellett pár hetet, amíg beérkezik a nyomdába.

Itt azért felmerült bennem a kérdés, hogy vajon hány váratlan fordulat fér még bele egyetlen könyv megszületésébe. De végül is, ha már a történet megírásakor sem riadtam vissza a csavaroktól, a kiadás sem maradhatott ki belőlük.

Most viszont, annyi tervezés, szerkesztés, javítás, egyeztetés és kisebb-nagyobb pánikrohamok után végre valóban a célegyenesben vagyunk.

Hamarosan érkezik hozzátok A szégyen műhelye.

Ha egy dolgot biztosan megtanultam ebből a folyamatból, az az, hogy egy könyv kiadása során minden egyes döntés hatással van a következőre, de legfőképp arra, milyen élményt kap végül az olvasó, amikor a kezében tartja.

Remélem, hogy amikor ti is kézhez veszitek A szégyen műhelyét, nemcsak a történetben lelitek majd örömötöket, hanem abban a sok kis apró részletben is, amelyet hónapokon át igyekeztem a helyére tenni.

Aki még mindig nem rendelte volna meg, mielőbb látogasson el a webshopomba, mert csak korlátozott példányszámban kapható.

Én pedig addig is megpróbálom elhinni, hogy most már valóban nincs más hátra, mint várni a nyomdától érkező csomagot.