"Műhelytitkok" a Bukásra ítélve párregényéről
Legelőször akkor fordult meg a fejemben az ötlet ehhez a regényhez, amikor egy interjúban megkérdezték tőlem, hogy várható-e folytatás a Bukásra ítélve című könyvemhez. Persze azóta még számtalan olvasó is feltette ugyanezt a kérdést, de én mindannyiszor azt válaszoltam, hogy nem valószínű. Én azt egy önálló, befejezett történetnek tekintem, és ehhez a mai napig tartom is magam.
Bevallom, nemigen hiszek a folytatásokban, főleg azokban nem, ahol az eredeti koncepció nem egy regénysorozat megírása volt. Egy olyan történetet folytatni, amiben előzetesen minden szálat elvarrtunk, szerintem nem túl szerencsés próbálkozás, hiszen eleve hiányoznak belőle azok a horgok, amelyekbe kapaszkodni lehetne, és arra ösztönöznének engem vagy az olvasót, hogy többet akarjunk megtudni.
Szóval számomra Alex és Patrik története véget ért, és ha lesznek is valaha terveim velük, az legfeljebb egy rövid betekintés lesz, hogy megnézzük, hogy vannak azóta. (Ki tudja, talán hamarosan sort is kerítünk rá.)
A regény témái (bullying, homofóbia, kettős élet) viszont szerintem bőven felvetnek további kérdéseket, hiszen sok mindenben csak a felszínt kapargattam, és van, amiről még csak nem is beszéltem. Közéjük tartozik például az ún. reparatív (vagy konverziós) terápia is, amelyről sokan nem is tudják, hogy létező dolog, pedig tény, hogy ma Magyarországon is legálasian végezhető tevékenység, amelyet kormányközeli médiumok és kisebb zárt csoportok előszeretettel népszerűsítenek.
A reparatív terápia egy olyan pszichológiai vagy vallási módszerek összessége, amelyek célja az egyén szexuális irányultságának vagy nemi identitásának megváltoztatása – leggyakrabban a homoszexualitás "heteroszexualizálása". Fontos tudni azonban, hogy semmilyen tudományos alapja nincs ezeknek a "kezeléseknek", és a legtöbbször nem is szakemberek végzik. A pszichológiai szakmai szervezetek világszerte határozottan elítélik, és súlyosan károsnak, etikátlannak tartják. Ez nem véletlen, hiszen a módszerek elég széles skálán mozognak az ártalmatlannak tűnő beszélgetésterpiától a kemény verbális – vagy szélsőséges esetben fizikai – bántalmazásig. Ezek számos olyan mentális következménnyel járnak, amelyekből évekbe telhet az egyénnek talpra állnia. Ilyenek többek között a depresszió, szorongás, szégyen- és bűnösségérzet, öngyilkossági gondolatok, szociális elszigetelődés stb.
Eredetileg már a Bukásra ítélve című regényemben is szerettem volna foglalkozni ezzel a témával, ám egyrészt még nem rendelkeztem elegendő információval róla, másrészt pedig úgy gondoltam, túl nagy falat ahhoz, hogy még ezt is belesűrítsem egyetlen könyvbe.
Most már nem kérdés, hogy jól döntöttem, mert azóta nem kis mennyiségű háttéranyagot sikerült összegyűjtenem, amely már egy önálló regényhez is több mint elegendő. Ettől függetlenül A szégyen műhelye semmilyen szempontból nem tekinthető majd a Bukásra ítélve folytatásának. Ez egy teljesen önálló történet lesz, új szereplőkkel, de azért lesznek köztük hasonlóságok, apróbb átfedések (tanár főszereplő, iskolai környezet, váltott szemszög, öngyilkosság, múltban keresendő válaszok), illetve további érdekes kapcsolódások is azoknak, akik mindkettőt olvasták. Elképzelésem szerint tökéletes regénypárt fognak együtt alkotni, amelyek önállóan is megállják a helyüket, de remekül ki is egészítik egymást.
Remélem, izgatottan várjátok, és sokan kíváncsiak lesztek rá. Megjelenésről egyelőre még semmit nem tudok mondani, ugyanis nem állok szerződésben egyetlen kiadóval sem. Ezzel a részével majd akkor foglalkozom, amikor elkészült a kézirat, de nagyon szeretném, ha 2026 második felére már Ti is a kezetekben tarthatnátok.
Addig is jó szívvel ajánlom az eddig megjelent műveimet.