Miért fontos számomra az alkotás szabadsága?

Eleinte, amikor elkezdtem összeszedni a gondolataimat ezekhez a sorokhoz, minden erőmmel igyekeztem kerülni a politikát, de aztán arra jutottam, hogy régen túlléptünk már azon a ponton, hogy csak és kizárólag az írói és olvasói szabadságról beszéljünk. A legújabb történések fényében itt már a legalapvetőbb emberi jogok és az általános szólásszabadság forog kockán. Az a szabadság, amit a rendszerváltás hozott nekünk 35 éve. Az a szabadság, amiért megannyi elődünk harcolt évszázadokon át, életüket adva.

Szóval először is azt szeretném kérni mindenkitől, hogy amikor meglát egy fóliázott könyvet a boltban, ez jusson először eszébe.

Tudom, sok hosszú agymenésemet tettem már közzé azóta, hogy megindultak az őrültebbnél őrültebb intézkedések könyvpiac ellen, amelyek mostanra már szinte mindenre és mindenkire kiterjedtek. Hadd ne soroljam most fel az összeset. Lényeg, hogy bár az eddigi tapasztalataim alapján ezeknek a posztoknak csak egyetlen közös jellemzőjük van: a létező legkevesebb megtekintést/reakciót produkálni, mégis vállaltam, hogy idén is részt veszek ebben a kampányban a Könyvhétig hátralévő pár hétben. Mondhatni ez is egyfajta "Harcosok Klubja" részünkről, csak éppen irodalmároknak, és azzal a különbséggel, hogy mi nem mások sárba tiprására esküdtünk fel. Mi nem hagyunk trágár kommenteket senkinek a posztja alatt, és nem vadászunk senkire csak azért, mert ellenkezik a véleményünk. Mi a békés kommunikációra törekszünk, a tájékoztatásra, a figyelemfelhívásra olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek mindannyiunkat egyformán érintenek.

Mint mondtam, sajnos nagyon kevesen hajlandók meghallgatni minket, és a reakciók sem mindig a legkedvesebbek. Pedig, ha visszanézitek egy évvel ezelőttig, sőt még korábbig a posztjainkat, akkor láthatjátok, hogy szinte szóról szóra bekövetkezett minden, amit akkoriban jósoltunk a korlátozó törvényekkel kapcsolatban. Mi már akkor mondtuk, hogy mindenki sorra fog kerülni, a fokozatosság elvét követve.

Persze sokan vélik úgy, hogy ezek csak könyvek, semmit nem számítanak, és hogy az érintett kisebbségek minden rosszat megérdemelnek. Pedig saját magam tapasztaltam, mennyi kedves, nyitott gondolkodású olvasó és olvasni vágyó ember van Magyarországon, még annak ellenére is, hogy a kultúra már-már olyan luxussá vált az elmúlt években, amit sajnos egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak.

Nyilván ez is egy szándékos koncepció része. Az olvasó, gondolkodó ember veszélyes. A történelem során számtalanszor bebizonyosodott már, hogy a hatalom retteg attól, hogy az emberek tisztán lássanak. A cenzúra, bizonyos könyvek betiltása, az oktatási színvonal rombolása, a médiumok kisajátítása mind-mind azt a célt szolgálják, hogy az emberek csak egyféle igazságban higgyenek, és csak olyan dolgokról tudjanak, amire a hatalom rábólint. Erről szól az a bizonyos szuverenitásvédelmi törvény is. Nem a külföldi pénzekről, és nem arról, hogy aki elfogadja, az maga a megtestesült gonosz. Hiszen pont azért fogadja el, mert itthonról nem kap. És miért nem kap? Azért, mert ha kapna, a fent említett dolgokat nem tudnák véghez vinni – és nem is tudnák azt terjeszteni róluk, hogy ők a megtestesült gonosz. Ilyen egyszerű.

Ezt az időszakot éljük most. A megosztottságét, a gyűlöletét, az alaptalan rágalmazásokét. Az emberek sorra fordulnak ki önmagukból, átkozzák egymást hazugságokra és tévhitekre alapozva, tengődnek a haragjuk mocsarában úgy, hogy azt sem tudják, kire miért haragszanak. Sokan olyan mélyre jutottak már, hogy nem is érdekli őket, miért kell leköpni a másikat, elég csak annyi, hogy azt mondták.

Hogy hiszek-e még a változásban, és abban, hogy lesz még olyan országunk, ahol az embernek nem kell attól félnie, mi miatt kerül feketelistára, legyen szó akár csak egy könyvről is? Hiszek-e még a szabad alkotásban, az egyenlő választási lehetőségekben, amikor az én könyvem is egyszer kint lehet mindenhol a többi újdonsággal együtt, jól látható helyen?

Azt kell mondjam, hogy egyre kevésbé, de ha szemernyit sem hinnék, akkor valószínűleg nem vettem volna a fáradságot, hogy a szabadidőm jelentős részét ennek a posztnak a megírására fordítsam.

Én ennyit tudok most tenni, és azt kérem, tegyétek meg Ti is. Osszátok meg, hogy minél több emberhez eljusson. Mert bármi is következik még ezután, legalább a mi lelkiismeretünk legyen tiszta attól, hogy mi megpróbáltuk. A többi már nem rajtunk múlik.

Jegyezzétek meg: mindenkinek joga van a szabad alkotáshoz, a szabad könyvválasztáshoz, és legfőképp ahhoz, hogy szabadon önmaga lehessen.