Könyvkiadás, zsánerek és egyéb szörnyűségek

Nemrég részt vettem egy találkozón, melyen sok hozzám hasonló íróval volt szerencsém beszélgetni, eszmét cserélni, így arra gondoltam, érdemes lenne kicsit összegezni a hallottakat, valamint összevetni őket a saját tapasztalataimmal.

Sajnos azt kell mondjam, hogy nem mind jó.

Persze ezzel nem akarok senkit se lebeszélni arról, hogy írásra adja a fejét, de a valóság az, hogy legyen az illető bármennyire is jó és tehetséges, nem feltétlenül fogják tárt karokkal várni mindenhol.

Már a kiadókeresés legelején szöget ütött a fejembe, hogy voltaképpen egy szerző és egy kiadó tökéletes érdekellentétben állnak egymással. Egy írót elsősorban az olvasók érdeklik, valamint a cél, amivel azt a könyvet megírta. Nem pusztán az eladási számok. Egy igazi író nem azért ír azt, amit, mert éppen az a trend, a népszerű "zsáner". (Itt meg kell jegyeznem, hogy egy nagyon kedves írótársam feltette a nagy kérdést, hogy mióta is létezik ez a szó, hogy "zsáner", és vajon ki találta ki? Csak annyit tudok mondani, hogy ez egy nagyon jó kérdés...) Szóval, egy író nem végez piackutatást, mielőtt nekiáll megírni egy könyvet. Arról ír, amiről tud, ami érdekli, és amiről úgy érzi, hogy írnia kell. Pont.

Ellenben egy nagy kiadó igenis kutatja a piacot, nem is akármennyire. Külföldi vásárokra járnak, ahol csomó ügynökség jelenik meg és árulja a kiadási jogokat. Tárgyalnak, alkudoznak, összemazsolázzák a legígéretesebb, legfelkapottabb műveket, és máris kész a következő egy-két év hazai repertoárja. Ebbe sajnos az itteni szerzők csak kis számmal, nagyon alapos kiválasztás útján férnek be, arról nem is beszélve, hogy rengeteg időbe is telik, mire egyáltalán megnyitják az e-mailjüket. A kiválasztás pedig nem kizárólag az alapján történik, hogy az illető mennyire jó vagy nem jó, tud-e írni vagy sem - persze nyilván ez az elsődleges, de vannak más szempontok is. Például, hogy a beküldött kézirat mennyire fér bele az adott kiadó profiljába (megintcsak a zsánerkérdés), és mire van épp kereslet.

Ez a kereslet-kínálat dolog számomra egyébként mindig is egy érdekes paradoxon volt, mert ugyebár csak arra lehet kereslet, ami már elérhető. Ami a szemem előtt van. Úgyhogy bármennyire is rosszul hangzik, de nem mi találjuk ki magunktól, mit szeretnénk olvasni, enni, inni vagy viselni.

De nem vagyok közgazdász, se marketinges, inkább csak arra akarok kilyukadni, hogy ma már az internet és a közösségi média hatalmas nyomást gyakorol a kiadókra is, mivel az olvasók sokszor jóval előbb értesülnek a külföldi sikerekről, mint ők, és tűkön ülve várják, hogy hozzánk is eljussanak. Hogy az mennyire jó, vagy képvisel-e bármilyen értéket, az már más kérdés. Lényeg, hogy vigyék, mint a cukrot. És akkor vissza is kanyarodtunk oda, ahonnan indultunk: a kiadó és a szerző érdekellentétéhez.

Most példának felhoznám az első regényem, hogy lássátok, milyen buktatókon eshetett át, amikor mondjuk bekopogtam egy-egy kiadó ajtaján, és miért történt az, hogy a sokak által rettegett és lenézett magánkiadásnál kötöttem ki. (Ez utóbbira majd még visszatérek.)

Először is ott vannak a regény témái: LMBTQ, gyűlöletbűncselekmény, kireksztés, homofóbia, transzfóba stb. Már eleve nem hangzik egy könnyen fogyasztható darabnak, ugye? És akkor ott van az, hogy 200 méterre iskolától, templomtól nem árusítható (szinte a teljes vidék kilőve). Míg máshol eldugják valahol hátul, így ha valaki nem kimondottan azt keresi, nem biztos, hogy magától rálel. Nem mintha bizonyos kiadók ettől függetlenül nem fogadnának LMBTQ témájú könyveket. Bármilyen meglepő, bőven van közönsége, de azok inkább a könnyedebb, romantikusabb, és legfőképp erotikus zsánerek.

Apropó zsáner: igen, a könyvem krimi-thriller és szépirodalom egy csomagban. A kiadók nem szeretik - nagyon nem szeretik! - az úgynevezett "zsánerkeveredést". Mert ha nem jó rá egyik címke sem, vagy túl sok illik rá, az már azt a benyomást keltheti, hogy fogalmad sincs róla, mit írsz. Ebbe most nem mennék bele részletesen. Én nem tartom annyira ördögtől való dolognak, ha ettől függetlenül tudatosan, jól fel van építve egy történet. Aztán vagy működik, vagy nem. Az olvasók majd úgyis eldöntik.

De nem a szerkesztő! Neki arra nincs ideje, hogy kiderítse, alkottál-e valami fenomenálisat. Ha a szinopszis alapján túl sok vagy túl kevés neki, akkor kuka. És a szinopszis amúgy szerintem egy író legnagyobb rémálma. (Aki nem tudná, a kézirat mellé csatolni kell egy tartalmi összefoglalót, mely maximum egy oldalban bemutatja a teljes  könyv cselekményét, függetlenül attól, hogy az 200 vagy 800 oldalas. Nem hangzik túl jól, mi?) Néha belegondolok, hány jó könyvtől eshet el a világ egy-egy rosszul megírt szinopszis miatt. Ennyi jut ugyanis arra, hogy a szerkesztő eldöntse, kellesz vagy nem: egy oldal.

Szóval, a fentiek figyelembevételével hamar be kellett látnom, hogy számomra nem sok hely akad a klasszikus kiadási forma berkein belül, így inkább saját kézbe vettem a dolgot, hogy kiderítsem, jó-e, és egyáltalán van-e értelme annak, amit csinálok. És szerencsére megbizonyosodott, hogy azért van. Sőt, egy mindenre kiterjedő lektori értékelés során kiderült, hogy a kéziratom abszolút szerkeszthető. Fontos! Szerkeszthető, nem kiadható! Ettől még baromi sok munka volt vele, ez csupán annyit jelentett, hogy az alapanyag jó.

A további munkafázisokról nem kívánok most részletekbe bocsátkozni. Legyen elég annyi, hogy mindenen átestem, amin át kellett - az idegösszeroppanást is beleértve -, míg eljutottunk oda, hogy Ti is kezetekben tarthassátok a könyvet.

Na de mi van azokkal, akik nem olyan szerencsések, hogy maguk finanszírozzanak egy ilyen brutál költséges könyvkiadást? Mert hát sajnos számtalan figyelemre méltó tehetség veszik el a süllyesztőben amiatt, mert nem azt a vonalat képviselik, amit a kereslet diktál. Szerencsére megtudtam, hogy vannak olyan kisebb kiadók, akik kimondottan ezeket a gyöngyszemeket keresik, és olyan alacsony finanszírozású megoldással fogadják őket, mely a minőségi szöveggondozás mellett lehetőséget biztosít számukra, hogy az olvasók megismerjék őket, ráadásul megfizethető áron kezükben tarthassák a nyomtatott könyvüket.

Erről bővebben a Helma Kiadó honlapján is tájékozódhattok. Jó szívvel ajánlom, mert mindezen felül sok érdekes pályázattal is támogatják a feltörekvő szerzőket.

Visszatérve a magánkiadó szegmenshez: említettem, hogy sokak által rettegett és lenézett. Szerencsére úgy fest, ez a tendencia eléggé változóban van. Számtalan szerző hagyja el mostanában a hagyományos kiadók "védett" falait, olyan megfontolásból, hogy végre ők is szabadabban alkothassanak, és ne darálja fel őket az a bizonyos MLM-rendszer (Multi-Level-Marketing). Ráadásul (ezt olyan külső forrásokból tudom, akiknek személyes tapasztalata volt ebben) nagyon úgy tűnik, hogy már a hagyományos könyvkiadás sem a régi. A szerkesztők mostanra annyira belevesztek a készen behozott külföldi szövegek javítgatásába, hogy amennyiben egy újonnan megjelenő hazai szerző kézirata kerül az asztalukra, már nem biztos, hogy érdemben tudnak vele mit kezdeni (stílus, dramaturgia, karakterépítés, világépítés stb.). Ezért sok író nem kapja meg a kellő mentorálást, amitől tovább fejlődhetne, és ha úgy érzik, megrekedtek egy adott szinten, egy adott zsánerben, nincs más választásuk, mint saját kezükbe venni a sorsukat, és inkább felkeresnek külső szakembereket, hogy a továbbiakban - vállalva az ezzel járó többletmunkát és -költséget - maguk adják ki a műveiket.

Persze nem azt mondom, hogy ez egy általános jelenség, csupán egyetlen álláspont, amit nemrég hallottam. Nekem erre nincs személyesen rálátásom. Ha viszont olvasóként alkothatok véleményt az újonnan megjelenő művek alapján, azt kell mondjam, hogy lehet benne valami.

A magánkiadók népszerűsége viszont ezzel szemben észrevehetően ível felfelé. Egyre többen adják fel a nagytestvérek szinte bevehetetlen bástyáinak ostromát, és inkább építenek sajátot. Én azt mondom, jól teszik, de óva intek bárkit, hogy ész nélkül vágjon bele. Bár az a tapasztalat, hogy fokozatosan nő az igényesebb magánkiadók száma, valamint ők is elkezdtek szigorúbban válogatni a kiadásra szánt művek közt, vannak azért jó páran, akik hajlamosak többet ígérni annál, mint amit valóra is váltanak. Nekem szerencsém volt, sikerült jól választanom, de nem mindenki büszkélkedhet hasonló sikersztorival. Mindenképp azt javaslom, hogy több helyről kérj ajánlatot, és minden apróságra kérdezz rá, még akkor is, ha egyértelműnek tűnik. Sajnos nem az. Ha mondjuk a kézirat elküldése után egy órával jön is a szerződés, fuss! Biztos lehetsz benne, hogy bele se néztek, és egyáltalán nem érdekli őket, mit adsz ki a kezedből, csak az, hogy fizess. Viszont ahhoz túl sok pénz forog kockán, hogy végül ne olyan művet tarts a kezedben, amire jó ránézni, belelapozni, és tényleg szereted.

Mert szerintem ez a legfontosabb. Szeresd, amit csinálsz, tedd szívvel-lélekkel, és gondoskodj róla, hogy a végén büszke lehess arra, amit alkottál. A többi már nem rajtad múlik.