Hamarosan érkezik életem legelső dark fantasy története, amelyet októbertől olvashattok itt az oldalamon. Nagyon izgalmas időszak ez most az életemben, mert olyasmiben próbálhatom ki magam, amiről eddig azt hittem, távol áll tőlem... aztán kiderült, hogy mégsem.

Hogy pontosan mire is számíthattok, arról rendhagyó módon nem más, mint a történet egyik főszereplője, Arnold kérdezett tőlem – vagy inkább mondjuk úgy, hogy alaposan kivesézett.

Na jó, a vesém még megvan, de azért így sem kímélt. :)

Mindenestre szerintem tök jól helytálltam:

Arnold: Szóval eljöttél.

Én: Igen, és nagyon örülök a találkozásnak. Még sosem volt alkalmam személyesen beszélgetni egyik szereplőmmel sem.

Arnold: Ezt inkább az orvosoddal konzultáld meg. Számomra már az is furcsa, hogy valaki önként leül velem beszélgetni. De tisztázzuk előre: ma én kérdezek, te válaszolsz – aztán meglátjuk, mi marad belőled.

Én: Izgalmasan hangzik... köszönöm a lehetőséget.

Arnold: Nem sok választásom volt. Őszintén szólva jobban élveznék egy boncolást, ahol nemcsak a kérdéseimmel vághatok mélyre.

Én: Értem... sajnálom. Mindenesetre vágjunk bele... mármint a kérdéseidbe.

Arnold: Miért pont Ködvárzug? Annyi hely van a világon, ahol nem fojtogat a köd, és nem lóg kocsányon a szomszédok szeme a függönyök mögött.

Én: Pontosan ezért, mert épp egy ilyen falatnyi, elszigetelt közösség kellett. Ahol az számít, mit gondolnak mások, és minden rossz, ami ismeretlen. A félelmeiket pedig hittel és erénnyel próbálják elfedni.

Arnold: Tehát egy lelki tömegsírban akartad elmesélni a történetet. Szép. És miért én vagyok a főszereplő?

Én: Mert te vagy a kívülálló, aki látja az igazságot.

Arnold: Például, hogy a templomtorony repedése nem a köveken rejlik, hanem az emberekben?

Én: Valahogy úgy. Ha valamire nem tudnak függönyt húzni, arról inkább elfordítják a fejüket.

Arnold: Mit kap az olvasó ettől a történettől?

Én: Fekete humort, társadalomkritikát, egy kis borzongást…

Arnold: …és az édes felismerést, hogy a szomszéd néni nem jobb tőled, csak jobban hazudik.

Én: Lényegében igen...

Arnold: Nem kérdés volt... Inkább azt mondd meg, ki ez Tök Filkó, és miért így hívják? Jobb nem jutott az eszedbe?

Én: Érdekes, mert a név jutott legelőször eszembe. Még alig volt meg valami a történetből, de már ott lebegett előttem, hogy így fogom hívni. Ő egy groteszk tükör. Komikus, néha ijesztő, kiismerhetetlen. Szerintem tökéletesen illik rá a név.

Arnold: Remek. Egy bohóc, aki legalább nem titkolja, hogy bohóc. Kár, hogy a falubeliek ezt nem mondhatják el magukról. Kíváncsi lennék, miért jutna eszébe bárkinek is elolvasni ezt a borzalmat…

Én: Mert szerintem a lelke mélyén egy kicsit mindenki szereti a Halloweent, és a szekrényekből kipotyogó csontvázakat.

Arnold: Azért remélem, hogy ez csak egy egyszeri fiaskó volt részedről, és nem tervezel több részt.

Én: Bevallom, már most rengeteg ötletem van a folytatáshoz. Számos megválaszolatlan kérdés maradt, amelyeket idővel mindenképp szeretnék kibontani. Tele vagyok vázlatokkal és jegyzetekkel, és bízom benne, hogy az olvasók kíváncsiak lesznek rájuk.

Arnold: Remek. Ha ezt tudom, inkább lettem volna Mickey egér Disneylandben...