Gyerekkorom óta lenyűgöznek a groteszk figurák. Mindig is vonzott az a különös világ, ahol a furcsa, torz és komikus alakok mögött mély emberi érzések és történetek rejlenek. Tim Burton filmjei számomra nem pusztán filmek voltak, hanem kapuk egy olyan univerzumba, ahol a másság szépséggé válik, a sötétség pedig tükröt tart az emberi lélek elé.

Sokat álmodtam arról, hogy egyszer én is képes leszek egy olyan világot teremteni, ahol a bizarr és a megható kéz a kézben jár. Ehhez azonban időre és tanulásra volt szükség. Ez a műfaj nem csupán technika vagy stílus kérdése: önismeret kell hozzá, bátorság, és az a vágy, hogy az ember valami újat mutasson magából és a világból.

Nagyon boldog vagyok, hogy Tök Filkó – Az árnyak cselszövője végül megszületett. Még ha elsőre viccesnek is tűnik a neve, a története valójában egy mélyen emberi, sokoldalú és szomorú sorsot rejt. Akárcsak Arnoldé, aki talán a legnagyobb részben én magam vagyok. Filkó pedig az a felem, amely valójában mindig is ott bujkált bennem, de sokáig nem mert igazán felszínre törni.

Ami ezt a történetet még igazán egyedivé teszi, az a szarkasztikus humor mögött megbúvó társadalomkritika. Ez a világ egyszerre karikatúra és tükör: kifordít mindent, ami ismerős, hogy rávilágítson, mennyi abszurdumot hordoz a valóság. Itt a nevetés gyakran fanyar, de éppen ettől őszinte. Mert néha csak így tudjuk kimondani azt, amit máskülönben elhallgatnánk.

És nem állunk meg itt. Tök Filkó története csak most kezdődik igazán: egy egész sorozat készül, amely évről évre tovább bontja ezt a különös univerzumot, új arcokat, új árnyakat és új igazságokat hozva a felszínre.